Koncepciós befőzés – merengés a
dunsztos üvegek felett
Két
lekvár vagy nem tudom milyen befőzés között tanulságos poszttal jelentkezett a
fideszes Védvonal vezetője, az amúgy semmilyen jogi végzettséggel nem
rendelkező Czunyiné.
A
készülődő Vagyonvisszaszerzési Hivatallal kapcsolatban horgadt fel a hölgy,
kifejtve véleményét, miszerint koncepciós perekre, eljárásokra számít, főleg
fideszes „üzletember”, de mások „üzleti” ügyei miatt. A magyar állammal történő szerződés, egy állami
támogatás igénybevétele közvagyonvédelmi eljárás lefolytatását vonhatja maga
után és ahogyan a 24.hu megfogalmazta, szerinte kérdéses lesz, hogy ilyen
feltételekkel ki akar az állammal bármilyen formában jogviszonyba kerülni,
szerződést kötni, hitelt vagy támogatást igénybe venni.
Tegyünk
picit rendet a fejekben, beleértve Czunyiné fejét is!
Az
új hatóság nem koncepciós eljárásokat fog lefolytatni. Hanem át fogja -
reményeim szerint – világítani az elmúlt 15 év ( elévülési szabályok miatt
ennyit lehet ) azokat a közbeszerzéseit, ahol tíz-száz-ezer milliárdok mentek
ki bizonyos gazdasági szereplőknek, melyekből a megrendelő/megbízó/koncessziót
átadó magyar állam mindig komoly vesztességgel jött ki ( én itt azt is veszteségnek
tekintem, amikor az adott üzletágban elérhető profitról az állam indokolatlanul
és ellentételezés nélkül valaki javára lemond, mint a trafik vagy kaszinó koncesszióknál ), míg a „szerencsés” nyertes vállalkozó,
megbízott/koncesszió jogosult bődületes profitot realizál, alapvetően minimális
befektetés mellett, egyoldalú törvényi-jogszabályi támogatást élvezve, versenyt jogszabályok által kizárt, "akadálymentesített" pályán.
Mikre
gondolok? A teljesség igénye nélkül Tiborcz-család mesés gazdagodása ( teljesség igénye nélkül kastélyok, hotelek, Gránit Bank, Eqilor ), Mészáros
Lőrincz- Szíj László euró milliárdossá válása, MET Zrt orbitális gáz biznisze, trafik-mutyi,
kaszinó koncesszió-mutyi, 35 éves autópálya koncesszió, Jászai Gellért-féle 4IG
tündöklése, Hernádi Zsolt-féle üzletek, Jelinek és Tiborcz közös üzletei és meglepő osztalék folyatások, Szalai-Bobroviczky semmiből jött meggazdagodása ( cseh repülőgép gyár megvétele, vagongyár, stb ) , Habony ismeretlen forrásból finanszírozott vitorlásverseny mániája ( ahol az általa tulajdonolt versenyhajó sok millió euróba kerül ), az utóbbi években angol lordot játszó Rákay Kálmán csodás üzletei, stb.
Czunyiné
vagy nem ebben az országban élt, vagy ha itt is élt, el volt zárva az elmúlt 16
évben a hírektől. Ugyanis a fenti ügyek csak a felszín, mert nincsen olyan falu
és város, ahol a helyi kiskirályok, falusi csákmáték ne kezelték volna az
állami vagyont hitbizományként, saját tulajdonként. Orbán minden hű alattvalójának
és katonájának megadta a maga homokozóját, ahol egyeduralkodó lehetett, még a
testőr Hajdú János is kapott egy kommandóst játszó külön rendőrséget bődületes
büdzsével, kiemelkedő javadalmazással, kiváltva ezzel a közrendőrök irigységét
és utálatát.
Joggal
várja el a társadalom, hogy ezeket az ügyeket kivizsgálják, merthogy a demokratikus
jogállamokban az gazdasági egyetemi tankönyvek sem ismernek ilyen sebességű és
meredekségű felívelést cégek esetében, még a facebook, paypal, nokia, mint korunk
startup cégei sem produkáltak ilyen gyors emelkedést. Ha a magyar csákmátéknak
nincsen félnivalójuk, akkor nem értem az aggodalmat, én helyükbe bátran állnék
minden vizsgálat elé. Megjegyzem, hogy az átokozott Nyugaton egy Szíj László,
Mészáros Lőrinc, Jászai Gellért nevű és kaliberű befektető már guru státuszt kapna
és a legjobb egyetemeken oktatná a jövő közgazdászait és pénzügyi befektetőit. Talán
az egyfajta indikátora a gazdasági sikereik hátterének, hogy nálunk egyiknek sincsen
katedrája, nem függetlenül attól, hogy meg sem tudnak szólalni, két értelmes
mondat nem jön ki szájukon. Mintha a magyar gazdasági egyetemi szféra nem hinne
ezen „üzletemberekben”, nem tartaná őket valódi pénzcsinálóknak, akik tudását,
szakmai ismereteit egyetemi oktatási kereteken belül szeretné elszipkázni
tőlük, hogy tanuljanak és okuljanak a fiatalok.
Ha lehet adni tanácsot, én a vizsgálatok során
azonban nem abból a
feltételezésből javaslom a kiindulást, hogy történt-e bűncselekmény, meg milyen
bűncselekmény, azaz nem akarnám a minősítéssel előre kell behatárolni a vizsgálat
végkövetkeztetését, hogy szerintem ez meg az a bűncselekmény történt, hanem
abból indulnék ki és onnan kezdeném a vizsgálatot, hogy az egyes konkrét ügyekben
ki hozott döntést állam részéről, ki profitált belőle, azaz kinél csapódott le
a profit, és volt-e rejtett kapcsolat a döntéshozók és a haszonélvezők között.
Például
trafikmutyinál tudni lehet, hogy Lázár haverja írta a jogszabályt, ami alapján kiadták
koncesszióba a trafikjogot, majd a faszi meg is nyerte ezt. Ki vett részt a
jogszabály előkészítésében? Név szerint! Nem nehéz végig menni a minisztériumi dolgozókon,
akik ebben rést vettek, stb. Több, mint 30 éves tapasztalatom, hogy abban a
gazdasági ügyben ahol 3 elkövető van, ott egy a későbbi kedvezőbb elbírálás miatt biztosan
együtt fog működni a hatósággal, segíteni fogja a felderítést és nyomozást.
Aztán meg kell nézni, hogy ment a pályáztatás, ebben állami oldalról kik vettek
részt, stb. És a legfontosabb: követni kell a pénz útját. Kinél landolt a
bevétel? Név szerint! Akinél landolt, annak mi a kapcsolati hálója a döntéshozókkal?
Név szerint.
A
vizsgálat minden ténymegállapítását fel kell vinni az ún. út/idő grafikonra, ami
szemléletesen fogja elénk tárni a történteket, kirajzolja a rejtett összefüggéseket
is. Törvényi szabályozás – adott szereplők üzleti mozgása – profit realizálás.
Ezek lesznek a grafikonon, amiből összeáll az az ún. történeti tényállás, amit be kell minősítenünk, hogy
milyen bűncselekmény történt. Mivel a mutyikban jellemzően sokan vettek részt
és vertikális irányítási kapcsolat volt ezen személyek között, így a bűnszervezet,
mint minősítés biztosan meg fog állni, ami azt jelenti, hogy az elévülés nem jöhet
szóba, mert az 20 év ( a feltételezett elkövetési érték miatt ) és az elévülést
megszakítja a büntetőeljárás megindítása. Azaz 2011-re visszamenőleg lehet
vizsgálni mindent. MINDENT.
Kedves
Czunyiné, nem koncepciós eljárások készülnek, hanem pl a koncessziós eljárások
kivizsgálása! Aki ártatlan, annak nem lesz baja. Aki meg nyakig benne volt, az
számoljon a következményekkel. Mert olyan nincsen, hogy munkavállaló nélkül vagy
max 1-2 bejelentett munkavállalóval másfél milliárdos forgalmat ér el egy cég
évről évre, aminek 85%-a egyben a profit is, miközben a piacon ebben az üzletágban
működő cégek nagyságrenddel kevesebb bevételt és profitot tudtak csak
realizálni több 10 munkavállalóval! ( Rogán Cecília- Sarka Kata közös cége ). Én
azt tanultam meg a pályámon, hogy mindennek ára van, így a semmiből jött, ezer
egy éjszakai meséket idéző meggazdagodásoknak is.
A
Fidesz pedig – értve az idők szavát –
megint adekvát és releváns választ adott a fenyegető helyzetre: Czunyiné pedagógussal
meghúzatta a védvonalat és Czunyiné pedagógusi csapata mindenkit megvéd,
akit „igaztalan” támadás ér. És ha igaz?
Legközelebb
azért beszéljenek néhány büntető jogásszal is.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése