Fradiváros-projekt, avagy hogyan vegyünk játékosokat állami forrásokból? Gondolt egy merészet 2015-ben Kubatov Gábor és kitalálta, hogy a Népligetben épüljön fel egy Fradi-város. Persze, az is lehet, hogy esze ágában sem volt semmilyen Fradivárost felépítenie, hanem egyrészt feltételezte, hogy a Fidesz örökké hatalmon lesz, de legalább is az ő életében biztosan, másrészt megszokta, hogy ő – is – elszámoltathatatlan és számonkérhetetlen nagyúr, mint minden fideszes erősember és milyen jó lenne, ha állami forrásból tudna adni-venni focistákat, ezért készíttetett egy kamu projektet és „eladta” az államnak, aki azt pedig egyedi kormányhatározat formájában boldogan megfinanszírozta. Ügyes húzás volt, hogy még be tudták suvasztani az Orbán egyik lázálmát jelentő olimpia rendezési tervekbe, azaz úgy tettek, mintha az egyszer Budapesten megrendezendő olimpia egyik leendő helyszínét készítenék elő. A projekt amúgy titkos, csak nyilatkozatok és bizonyos szűkszavú...
Bejegyzések
Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2026
- Link lekérése
- X
- Más alkalmazások
Érdekkonfliktus, mely nem zavar senkit Évtizedek óta bevett gyakorlat az ország legjelentősebb, legnagyobb tagsággal ( 10e ) rendelkező ügyvédi kamarájánál, hogy a vezetőknek ( elnök, elnökhelyettesek, főtitkár ) megválasztott ügyvédek egyszerre látják el a megbízatásukat és viszik tovább ügyvédi praxisukat. Hogy, hogy nem, a praxis ilyenkor mindig felfelé ível. A kamarai vezetői tisztség jelentős presztízzsel bír és ez csomó fontos helyre „delegálja” résztvevőként a viselőjét: bírósági, rendőrségi, ügyészségi, igazságügyi minisztériumi, stb fórumokra, vezetői értekezletekre, stb, ahol a derék kamarai vezető kitűnő kapcsolatrendszert alakíthat ki magának a rendőrség, ügyészség, bíróság, minisztériumok vezetőivel, privát telefonszámokat cserélnek, jókat tudnak ebédelni, kávézni, kvaterkázni. Hogy közben miről beszélnek, nem tudjuk, jegyzőkönyvek sokszor nincsenek, egy konferencia szünetében kávé melletti csevejről, egy ebédről nem szoktak sajtóközleményt kiadni. Közbe...